Takács Klára - Ovisok Búcsúja
Látjátok, én hogy megnőttem,
Iskolás lesz már belőlem!
Tanulom majd az abc-t,
Betűt írok és olvasok,
Tudni fogom, milyen az
Hogy öt meg öt az tíz!
Azért gondolok majd rátok,
Milyen jó is tinektek,
Csak játszatok, csak nevettek,
S jegyre sose feleltek!
Jövőre, ha ti is jöttök,
Ne féljetek, segítek,
Megmutatom, hol a mosdó,
Tornaterem, tanári,
S az udvaron, meglátjátok,
Jókat fogunk mókázni!
Hívogat az iskola
Hívogat az iskola
Kapuját kitárja
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába.
Jó barátunk lesz a könyv
És a falitábla
Kis pajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába
Számolunk és olvasunk
Vidám nóta járja
Kis pajtásom, gyere hát
Menjünk iskolába.
Alan Alexander Milne - Hatévesek lettünk
Egyesztendős voltam,
épp hogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp megszülettem.
Három évet éltem.
Én voltam? Nem értem,
Négyesztendős múltam,
S nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
Nem volt bennem ötlet.
De most hatéves vagyok és
Okos vagyok nagyon — nagyon.
Így azt hiszem, ezt a kort már
soha — soha el nem hagyom.
Tandori Dezső: Óvodások ballagó verse
Billegünk,
ballagunk,
jó így körbejárni;
itt vagyunk,
meg
ott vagyunk:
Tessék meg-megállni.
Mint a fűben
a madár -
körülnéz
és
messze száll.
Billegünk,
ballagunk,
mindent körbejárunk;
itt vagyunk
meg
ott vagyunk:
ez volt a mi házunk.
Megszerettünk
óvoda -
nem felejtünk
el
soha!
Füleki János: Óvodások búcsúztatása
Erdők-mezők dalos madárkája
Repülj a mi kedves óvodánkra.
Kicsik voltunk mikor idejöttünk
Három évet tarisznyánkba tettünk.
A három év sok-sok vidám napja
Kísér minket el az iskolába.
Szálljon érte boldogság és béke
Óvó nénink szerető szívére.
Tóth Juli: Óvodai búcsúzó
A kezünkben virágcsokor,
kis szívünkben szeretet.
Megköszönjük, azt a sok jót,
amit kaptunk tőletek.
Óvónéni, jaj de sokszor
Az öledbe vettél,
Vigasztaltál, mikor sírtam,
vagy velem nevettél.
Meseország száz csodáját
megmutattad szívesen,
Nevelgettél, tanítgattál,
türelemmel, kedvesen.
Véget ér, most mese, játék,
vár reánk az iskola!
Óvónéni, Dadusnéni,
nem feledünk el, soha!
B.Radó Lilli - Búcsú az óvodától
Óvónénit köszönti ma
minden versünk, kis dalunk:
elbúcsúzunk, mert az ősszel
iskolába indulunk!
Búcsúzunk az óvodától
köszöntővel, énekkel.
De amit itt megtanultunk,
nem felejtjük mégsem el.
S ha lármáztunk is egyszer-egyszer
s okoztunk is néha bajt,
kérjük mégis: szeretettel
gondoljon ránk vissza majd!
Szalai Borbála - Utolérem a bátyámat
Mi tagadás, irigyeltem
Hogy a bátyám iskolás,
Hogy őneki gyerekjáték
Az írás, az olvasás.
Csodáltam, hogy milyen szépen
Formálja a betűket,
S hiába van sok belőlük,
Ismeri a nevüket.
Úgy megy neki az olvasás,
Akárcsak a vízfolyás
Hej — gondoltam —
Mikor lesz már
Belőlem is iskolás!
S most, amikor beírattak
Iskolába az idén,
Megfogadtam: a bátyámat
Utolérem, bizony én!
Donászi Magda - Óvodától iskoláig
Egyszer régen édesanyám
megfogta a kezemet,
kicsit féltem, amikor
az óvodába vezetett.
Csodálkoztam: mennyi játék,
mennyi asztal, mennyi szék,
gyorsan múlt a legelső nap,
gyorsan futott el a hét.
Négy év telt el. Négyszer láttuk
az óvoda ablakán,
hogy zöld lombok integetnek,
vagy száraz ág van a fán.
Hanem közben úgy megnőttünk,
hogy az ágyunk kicsi már.
Mesesarok helyett holnap
az iskola padja vár!
Búcsúszóra üt az óra, elindulunk szépen sorban.
a félútról visszanézünk, ez volt a mi kedves fészkünk.
köszönjük, hogy szeretettel gondoztatok, neveltetek,
ígérjük, hogy szót fogadunk, kis szívünkből búcsút mondunk.
Bihari Klára: Válás az óvodától
Most látom csak, milyen szép itt,
Színes képek hófalon.
Virág tarka cserepekben,
Játék földön, asztalon.
Itt játszottam három évig,
Nőttem, s velem nőtt a szék,
A baba, a labda, az autó,
Tanultam verset, mesét.
A csengőig ágaskodtam,
Most elérem könnyedén,
S a kicsiknek most én mondom,
Te is megnősz kisöcsém!
Holnap már nem csengetek be,
Nem játszom az udvaron,
De három év örömével,
Megyek tovább utamon.
Kovács Barbara: Kicsik búcsúja a nagyoktól
Ballagnak a nagyok,
Vajon hová mennek?
Miért hagynak itt minket,
meg ezt a szép kertet?
Kinőtték az óvodát?
Unják a meséket?
Miért szól nekik sok vers
és búcsúzó ének?
Iskolába mennek
betűket tanulni,
Sok tudománytól
fognak okosodni.
És, ha majd eljönnek
látogatni minket,
Ők olvasnak nekünk
csodaszép meséket.
Kívánjunk hát nekik
szerencsés tanulást,
Most pedig vidám
búcsúzást, ballagást.
Ballagási ajándékot keresel?
5 ballagási ajándék ötlet pedagógusoknak >>
Ovis gyermeked lepnéd meg valami különlegessel?
Egyedi ajándék ötlet óvodásoknak >>