A szükség nagy úr, mondták őseink.
Valamikor önálló életem kezdetén ismerkedtem meg a varrással, meg egy öreg varrógéppel.
Akkor még azzal a szándékkal, hogy ne kelljen a nadrág felvarrásért, szakadásért máshoz rohanni. Mikor a 3 éves fiam karácsonykor pont olyan rókát szeretett volna, mint az unokatestvérének van, nem volt mit tenni. Nekiálltam piros anyagot keresni....sosem felejtem el azt a darab krepp anyagot, amiből 3-4 óra megfeszített munka után a róka végül elkészült.
A varrógép mellett álldogáló, minden mozdulatot leső csemetém határtalan örömét látva éreztem, alkotni jó. Belevarrni abba az anyagdarabba a világ összes szeretetét, valami csodás érzés.
Az évek folyamán kipróbáltam hímzést, kötést, de mindig a varrásnál kötöttem ki.
Teltek tovább az évek, a gyerekek felnőttek.... Felszabadult sok időm és megérkezett a nagy szerelem: a Farmer.
Mivel felénk mindig "vékony a jég", azért jellemzően inkább a használt anyaghoz nyúltam, vagy ahogy én mondom: csóróból környezetvédő lettem.
Jöttek a táskák, a tárolók, kisebb szőnyegek és társaik.A varrás kikapcsol, lenyugtat, felejteti velem minden bánatom.
A legnagyobb öröm, mikor az unokáknak varrogat a nagyi, abba tényleg szívét, lelkét teszi az ember.
IGEN, EZÉRT ÉRDEMES!
.
Tetszett a történet? Itt alul írhatsz róla véleményt, kérdezhetsz az alkotótól!